A Szabadkai Történelmi Levéltár három kiadványának bemutatása
2025.01.31.
A Szabadkai Városi Múzeumban bemutatták a Szabadkai TörténelmiLevéltár legújabb három kiadványát, amelyekről a szerzők, Papp Árpád, Stevan Mačković és Dejan Mrkić beszéltek.
A "Szabadka a határon, város és emberek (1918. november 13. – 1920. június 4.) – egy levéltáros jegyzetei" című könyv a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójának, a történész Stevan Mačkovićnak a legújabb műve.
"A könyv a Szabadkai eseményekről szól arról, hogy mi történt az emberekkel, és hogyan változott meg a város helyzete 570 nap alatt, 1918. november 13-tól a trianoni békeszerződésig” – mondta az szerző.
Az „Urbánus patológia – egy vidéki város térhasználata, Szabadka és társadalma története (1867–2010)” című könyv Papp Árpád műve.
A rendezvény vendégeinek bemutatatták a 28. számú évenként megjelenő Ex Pannonia periodikát is.
Szabadkán megtartották a 17. levéltári napot
2024.09.25.
Az idei szabadkai Levéltári nap a „Nők a levéltári iratokban” témát járta körül. A résztvevők előadások és beszélgetések során mélyíthették el tudásukat a levéltárról és a kulturális örökség védelmével kapcsolatban.
„A téma átfogó és egyetemes, ezúttal a nők helyzetéről van szó ahogy az a levéltári anyagokban megjelenik. Így a nők társadalmi helyzetéről kell beszélnünk a különböző történelmi korszakban” – mondta Stevan Mačković, a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatója, és kiemelte, hogy a rendezvényen tíz előadó tart előadást Szerbiából, Montenegróból, Magyarországról és Horvátországból.
„A levéltárosok nyelve egyetemes. Bár mindannyian különböző nyelveken beszélünk, megértjük egymást. Nincs az életnek olyan területe, amelynek ne lenne megtalálható a nyoma a levéltárakban, legyen szó szociológiai vagy kulturális antropológiai témáról. Érdekes megvizsgálni, milyen volt a nők helyzete” – hangsúlyozta Mačković. Ezt a hagyományos országos és regionális levéltáros konferenciát immár tizenhetedik alkalommal tartották meg Szabadkán.
Az Ex Pannonia 28. száma
2024.09.25.
Az Ex Pannonia folyóirat szakmai írásokat közöl az archivisztika és a levéltárak munkájáról.
Akik többet szeretnének megtudni Szabadka és környéke múltjáról, ebben a számban is találhatnak írásokat, amelyek a helytörténettel foglalkoznak. Az Ex Pannonia 28. számában írásokat közöltek: Stevan Mačković, Emil Libman, Akoš Kubičković, Dejan Mrkić, Halász Tibor, dr. Mészáros Zoltán, Tatjana Segedinčev és mások.
„Szabadka a határon, a város és az emberek, (1918. november 13. – 1920. június 4.), egy levéltáros jegyzetei”
2024.09.25.
Megjelent Stevan Mačković könyve „Szabadka a határon, város és az emberek, (1918. november 13. – 1920. június 4.), egy levéltáros jegyzetei” címmel.
„Szabadka a határon” – a keretei és a kontextusa a könyvnek a „város és az emberek” viszont a tartalom. Az időhatárok – a szerb hadsereg vasúti állomásra való érkezéstől, egészen a Trianoni békeszerződés aláírásáig terjed. Végső soron pedig a könyv „egy levéltáros jegyzetei.” A könyv tele van részletekkel és információkkal azokról az emberekről, akik ebben a korszakban élték életüket. Fontos személyiségek sem maradnak ki, bár a hangsúly az átlagembereken van. A végén található egy mutató, amelyben számos olyan ember neve szerepel, akiknek részük helyük és jelentőségük volt ebben az időszakban.
A könyvet a Szabadkai Történelmi Levéltár adta ki.
XVI. Levéltári Nap
A Szabadkai Történelmi Levéltár 16. levéltári napját tartották meg a szabadkai Városháza Nagytermében. Az esemény témája ezúttal "Levéltáraink nagyjai: szerepük, hatásuk és jelentőségük" volt.
Tizenhat levéltáros kolléga készített előadásokat a konferenciára Szerbiából, Horvátországból és Magyarországról.
Dr. Mészáros Zoltán, főlevéltáros, előadását Magyar László emlékének szentelte, aki 1975 és 1998 között dolgozott a Szabadkai Történeti Levéltárban, és ezen idő alatt elévülhetetlen érdemeket szerzett. Magyar László 1937-ben született Szabadkán, tanári diplomát szerzett német nyelvből. Levéltári tevékenysége idején számos tanulmányt publikált, és azok közé tartozott, akik szenvedéllyel végezték munkájukat.
Ex Pannonia 27
A Szabadkai Történeti Levéltár évkönyve immár a huszonhetedik alkalommal jelent meg. Ahogy eddig, az új szám is tartalmaz cikkeket és tanulmányokat az archivisztikáról, a helytörténetről, valamint recenziókat, egy bibliográfiát és egyebeket.
A cikkek tematikailag ahhoz a területhez kapcsolódnak, amelyhez a Levéltár tevékenysége kötődik.
Bemutatták az Ex Pannonia periodika legutóbbi számát
2023.04.25.
Az Ex Pannonia a Szabadkai Történeti Levéltár kiadásában jelenik meg évenként immár huszonhatodik alkalommal.
A bemutatóra április 20-án, csütörtökön került sor a Szabadkai Városi Múzeumban. A beszélgetést Stevan Mačković a Szabadkai Történeti Levéltár igazgatója és a lap főszerkesztője vezette. A résztvevők között volt Boris Stojkovski a szerkesztőség tagja aki a történelem professzora az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán, Dijana Borenović, Dejan Mrkić és Dr. Mészáros Zoltán, a Szabadkai Történelmi Levéltár munkatársai, valamint Papdi Izabela könyvtáros.
Megjelent az Ex Pannonia 26. száma
2023.01.13.
Ebben a lapszámban 120 oldalon találhatunk érdekes írásokat. Az első tanulmány Stevan Mačkovićé: A Szabadkai kiutasításokról a bekebelezés utáni első évben (1919-1921). Dr. Vinko Perčić ismert belgyógyász primariusról, kollégája dr. Emil Libman ír. A történész, Kubičković Ákos a Hajdájárás közelében található Fekete csárda témájával foglalkozik, amely eddig csak legendákból volt ismert, ám most a történelmi források végre megerősítik létezését és néhány más érdekes részletet is tartalmaznak.
A folyóirat más levéltári és helytörténeti munkákat is közöl, és egy újabb bibliográfiát is, ezúttal Ivo Popićét, és egy interjút is, Goran Martinovićtyal, a híres szabadkai építészsel.
A Tizenötödik Levéltári Nap
2022.09.30.
Kulturális intézmények-e a levéltárak? – ez a kérdés volt a Szabadkán megrendezett levéltárosok tanácskozásának mottója.
A Szabadkai Történeti Levéltár által immár 15. alkalommal megrendezett tanácskozásán hagyományosan a hazai vendégek mellett külföldi, horvátországi valamint magyarországi résztvevők és kollégák érkenek.
A Szabadkai Történeti Levéltár 75 éve létezik, az iratanyag amelyet őriz a 18. század közepétől napjainkig terjed, ez pedig nyolc kilométernyi irat, amely élére állítva sorba rendezve hosszabb lenne, mint a városháza és Palics közötti útvonal. „Hét levéltári irattárunk van, amelyek közül a feltételek egyesekben valóban katasztrofálisak míg másokban kielégítőek. EZ az egyik problémánk. A levéltárakról szóló új törvény, új kérdéseket, kétségeket és működési bizonytalanságot hozott, mert a törvény az irat kibocsájtóinak esetében nem tesz különbséget a fontosak és a kevésbé fontosak kiözött, hanem ugyan úgy szabályozza kezelésüket. Ezért árasztanak el nap mint nap a kis cégek iratmegőrzési kategóriáinak listái, amelyeket jóváhagyásra küldenek” – mondta Stevan Mačković, a Szabadkai Történeti Levéltár igazgatója a megnyitón.
A problémák ellenére a Levéltár minden felhasználónak a rendelkezésére áll, de Mačković kiemelte, hogy a levéltáraknak társadalom szélesebb közösségének támogatására van szüksége.
„Szükségünk van az anyagi és pénzügyi feltételek biztosítására, de emellett még inkább szükségünk van az írásos dokumentáció fontosságának tudatosítására ” – mondta Mačković.
2022.04.05.
Ex Pannonia 25. szám
2021.12.24.
Megjelent az Ex pannónia évkönyv 25. jubiláris száma. Ebben a helytörténeti szakcikkek és az archivisztika mellett a folyóirat a DO Monografija Subotica és a Pro Memoria bibliográfiáját is közli.
A szám szerzői: Emil Libman, Halász Tibor, Szlávity Károly, Dejan Mrkić, Zoran Vukelić, Papdi Izabella, Ivona Vojnić Hajduk, Sente Marko, Tamara Petković, Dijana Borenović, Jovana Kalinić i Ljubica Vuković Dulić.
A XIV. Levéltári Nap
Kinek van szüksége levéltárakra, mi a szerepük a jövőben, hogyan kommunikálnak az iratanyag felhasználóival - ezek voltak a XIV levéltári Nap egyes előadásainak témái.
A járvány miatt valamivel kisebb számban érkeztek a Szabadkai Történeti Levéltár rendezvényére az újvidéki, niši, zrenjanini, kragujevaci, zentai, pančevói, budapesti és a pécsi kollégák.
- „Az levéltár munkatársai mindent megtesznek az iratanyag megőrzéséért, kutatási célú felhasználásáért és azoknak az igényeknek a kielégítéséért, azoknak akiknek szükségük van a bennük fellelhető információkra. A levéltáraknak szüksége van arra, hogy megértsék működésüket, a szélesebb társadalmi rétegek is, hogy és támogassák és segítsék őket. Anyagi és pénzügyi feltételek szükségesek. Ezért van szükség a levéltárak és az írásos dokumentáció fontosságának tudatosítására“ - mondta Stevan Mačković, a Szabadkai Történeti Levéltár igazgatója.
A 24. Ex Pannonia
Megjelent a Szabadkai Történeti Levéltár Ex Pannonia évkönyvének 24. száma. Az olvasó 120 oldalon tanulmányokat, recenziókat, levéltárral kapcsolatos szakszövegeket, és helytörténeti tanulmányokat olvashat. Ebben a számban megjelent a Szabadkai Történeti Levéltár eddigi összes kiadványának bibliográfiája is.
A Városi Tanács tagja meglátogatja a SZTL-at
2020.10.06.
Miloš Nikolić, a szabadkai Városi Tanács kultúráért felelős tanácsnoka 2020. október 6-án meglátogatta a Szabadkai Történelmi Levéltárat. Stevan Mačković igazgatóval rövid beszélgetést folytatott és megismerte az aktuális állapotot és a problémákat. A krónikus helyhiány mellett az egyik legégetőbb az, hogy nem tud új munkatársakat felvenni, ami a Levéltár egész tevékenységére rányomja bélyegét.
Könyvbemutató: A szabadkai könnyűzene fél évszázada
2020.02.18.
A Szabadkai Városi Könyvtár nagyterme a zsúfolásig megtett Tihomir Mišić könyvének, a "A szabadkai pop-zene fél évszázada" bemutatóján.
A kiadó, a Szabadkai Történelemi Levéltár nevében Stevan Mačković, igazgató beszélt, a könyvet Bogomir Bogica Mijatović, Újvidéki újságíró és publicista méltatta, és a szerző is beszélt a könyvéről.
A bemutatott könyv a szerző tíz évnyi munkájának az eredménye. A szerző adatokat gyűjtött az együttesekről, zenészekről, dalszerzőkről és mindenről, ami a modern szórakoztató zenével kapcsolatos az elmúlt 50 évben.
A könyvben évtizedenként csoportosítják az adatokat az 1960-as évektől a 2000-es évekig. A könyv a könnyűzene minden műfaját lefedi, nem csak a rock és a pop zenéről szól, hanem a hagyományosabb szórakoztató zenéről is. Összesen 370 előadóművészt, együttest, szólistát, és olyan zenészt mutat be a szerző, akik nem játszottak együttesekben.
Száz éve alapították meg a Szabadkai Labdarúgó Szövetséget
2020.01.15.
A száz éves jubileumot (1920-2020) a futball történetéről szóló alkalmi kiállításal, előadással és könyvbemutatóval ünnepelték. A Visoka škola strukovnih studija (az Oktatói És Edzői Főiskola) adott otthont az ünnepségnek. A Szabadkai Történelmi Levéltár is bemutatta kiállítását a Bačka Labdarúgó klubról.
Megjelent az Ex Pannonia, 23. száma
2019.12.17.
A Szabadkai Történeti Levéltár kiadásában megjelent az Ex Pannonia új száma. A kiadványban a helytörténeti, levéltári, témákat tárnak az olvasók elé. Szó van a szabadkai egészségügy történetéről is, helyet kapott benne a Szabadkai orvoslásról szóló iratok bibliográfiája (2010–2018) is. A szövegeket fényképek és illusztrációk is kísérik az évkönyv 119 oldalán.
A 12. A Szabadkai Levéltári Nap
Szabadka tizenkettedik alkalommal látta vendégül a nemzetközi konferencia résztvevőit. Magyarországi, Horvátországi és Szerbiai levéltárak képviseltették magukat.
A 12. Szabadkai Levéltári Napot a szabadkai Városháza nagytermében tartották meg. Témája az anyakönyvek voltak, legyen szó akár állami, akár egyházi anyakönyvekről. "Az elmúlt évtizedben a Levéltárban az anyakönyveket kérték ki a kutatók a leggyakrabban. Összejövetelünk témája azért lett az anyakönyvek kérdése, mert az egyházi anyakönyveket vissza kell adni törvényes tulajdonosuknak, azaz az egyház-, ill. hitközségeknek. Ezenkívül a kérdés aktuális, mert a digitalizáció megkezdődött hazánkban és más levéltárakban is " -- mondta Stevan Mačković, a Szabadka Történeti Levéltár igazgatója a konferencia megnyitóján.
A Car Jovan Nenad – Život, delo i nasleđe Crnog čoveka (Car Jovan Nenad - A fekete ember élete, szer
2019.04.17.
A Szabadkai Városi Könyvtárában mutatták be Boris Stojkovski történész Car Jovan Nenad – Život, delo i nasleđe Crnog čoveka című könyvet.
A szerző mellett, aki az Újvidéki Egyetem Filozófiai Karának docense, Pera Lastić, a budapesti Szerb Intézet igazgatója, Dr. Hardi Đura egyetemi tanár, a könyv recenzense, és Stevan Mačković a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatója beszélt.
Az Újvidéki Filozófiai Kar Történelmi Tanszékén és a budapesti Szerb Intézeten kívül a Szabadkai Történelmi Levéltár is az egyik társkiadója a könyvnek, noha a Levéltár legtöbb irata 20. századi, és a legrégebbi is csak 1658 utáni, azaz mintegy 130 évvel későbbiek Jovan Car Nenad halálának időpontjától.
Jovan Nenad cárról az elmúlt 100 évben ugyan írtak, de monográfiát eddig senki se publikált róla – mondta Stevan Mačković. Éppen ezért jelentős a könyv, és az új kiadványok, mivel a város történetéről szóló tudásunk hiányosságait pótolják.
Az Ex Pannonia 22. száma
2019.02.01.
Megjelenta Szabadkai Történelmi Levéltárlegújabb évkönyve az Ex Pannonia folyóirat 22-es száma. A helytörténet és az archivisztika témáin kívül közzé tettük Magyar László bibliográfiáját is, emellett az Ex Pannoniaa 17-21. Számainak bibliográfiáját is megjelentettük. A huszonkettedik számban Dr. Mészáros Zoltán, Halász Tibor, Stevan Mačković és mások munkáit is közöltük. A 22-es szám megjelentetését a Bethlen Alapítvány támogatta.
Laura Papo Bohoreta – kéziratai
2018.12.18.
A szabadkai Városháza nagytermében 2018. december 17-én a Szarajevói Történeti Levéltár kiadványainak bemutatóját tartották. Ez Laura Papo Bohoreta (Szarajevó, 1891 -- Szarajevó, 1942) három kéziratának kiadása, aki az első bosnyák feminista, író, műfordító volt, különösen jelentős a bosznia-hercegovinai szefárd nők történetének kutatásában.
Stevan Mačković, a Szabadkai Történeti Levéltár igazgatója és Kovács Róbert, a szabadkai zsidó közösség képviselője mondtak bevezetőt, ez után mr. sc. Fuad Ohranović, a Szarajevói Történeti Levéltár igazgatója - Laura Papo Bohoreta kéziratának közzétételéről beszélt; Almira Alibašić Fideler, főlevéltáros bemutatta Bohoreta munkásságát. Velid Jerlagić, levéltáros a Laura Papo Bohoreta projektről beszélt, amely a Kreatív Európa programban valósult meg.
Ez a rendezvény az első gyümölcse a Szabadkai Történeti Levéltár és szarajevói hasonló intézmény között kialakított együttműködésnek. Ennek fejlesztését és folytatását a következő időszakra tervezik.
A tizenegyedik Levéltári Nap
2018.10.11.
A Szabadkai Történelmi Levéltár szervezésében szeptember 20-án a Városháza nagytermében tartottak a nemzetközi levéltári össszejeövetelt. A konferencia idei témája az első világháború vége volt, az impériumváltás, ahogy erről a levéltári iratok tanúskodnak.
A konferencián hazai és külföldi kollégák beszámolói hangzottak el a témáról, azaz az első világháború végéről és az új Szerb-Horvát-Szlovén Királyság létrejöttéről.
A plenáris rész vége után, az összejövetel hazai és külföldi résztvevői kötetlenül beszélgethettek tapasztalataikról. A Levéltári nap másnap a szabadkai zsinagóga, a Városi Múzeum, Palics és a „Zvonko Bogdan“ borászat meglátogatásával ért véget.
A Palics 1945-1985. Kiállítás („Palić 1945 – 1985.“)
2018.06.01.
Az idei Múzeumok Éjszakáján, a Szabadkai Történelmi Levéltár a Palics 1945 – 1985 kiállítást mutatta be.
A 16 hordozófelület mindegyike egy-egy témát illusztrált. Ekkoriban Palics a munkásosztály és a szocialista ifjúság pihenésére szolgált. Ekkor létesültek a munkások számára épített pihenőhelyek, társadalmi tulajdonban lévő éttermek, amelyek a tömeges turizmust szolgálták, de erre az időszakra estek a nagy felújító munkálatok, és a munkaakciók is. A kiállítás a Palicsi Könyvtárban volt látható, ahol a levéltár kiállítási pannói mellett négy üveges könyvszekrényben, monográfiák, egyéb, az üdülőről és tóról szóló, könyvekés kiadványok voltak kiállítva. A könyvtár teraszán a „Gordan i prijatelji” együttes játszott.
Az Ex Pannonia 21-es száma
2018.02.21.
Megjelent az Ex Pannonia a Szabadkai Történeti Levéltár évenkénti periodikájának új száma 103 oldalon.
Bemutatja a Levéltár által tárolt egyes okmányokat, ezen kívül tanulmányokat, könyvbemutatókat, és egyéb írásokat közöl helyi jellegű történelmi témákról.
Szabadkai Félmarathon
2018.02.09.
Szabadkán megrendezték a Subotica Polumarathon (Szabadkai Félmarathon) sport és rekreációseseményt. A szervező kezúton mondanak köszönetet mindazoknak, akiktettekazért, hogyezt a sporteseményt a legmagasabbszintentartsák. Közöttük van a Szabadkai Történelmi Levéltár is.
Könyvbemutató: Katarina KORPONAIĆ - Szabadka rejtélyes története – a család és a szülőföld krónikája
2017.12.15.
Csütörtökön 2017. december 14-én, a Szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében, bemutatták Katarina KORPONAIĆ - Szabadka rejtélyes története – családi és szülőföldi krónika c. könyvét, amelyet a Szabadkai Történelmi Levéltár adott ki.
Stevan Mačković, a Szabadkai történelmi Levéltár igazgatója és a könyv recenzense így értékelt: „Az írónő igen eredményesen ötvözi családja történetét a helytörténettel. Minden fejezetben, amelyekből tizennégy van, témánként vezeti az olvasót és ismerteti meg a tényekkel, a saját őseiről, akikről életszerű, meleg hangú leírásokat ad, de leírja a történések helyeit, és a környezetét azoknak, nem feledkezik meg a kor érdekességeiről sem.“
Publikáció – Az első 70 évünk
2017.10.25.
A háború utáni első években, a hatalom utasításai szerint rendezik az írott források szervezett védelmét. Létrejön a Szabadkai Levéltári Körzet Szabadka városára és Topolya községre. A döntést Vajdaság Autonóm Tartomány Népképviselőháza Végrehajtó Főbizottságának Művelődésügyi Osztálya 16800/1946. Számon. Ezzel a döntéssel jött létre kilenc levéltári körzet a Vajdaságban. A szabadkai körzet illetékessége Szabadka környékére, magára a városra és a községre és Topolyára. Ugyan ezzel a döntéssel szabályozták, hogy minden levéltári központnak levéltári vezetője kell, hogy legyen. A szabadkai vezetőnek Blaško Vojnić Hajdukot nevezték ki, aki a Városi könyvtárat is vezette. Kinevezését levéltári vezetőnek és hatáskörének meghatározását a Vajdaság Autonóm Tartomány Népképviselőháza Végrehajtó Főbizottságának Művelődésügyi Osztálya által írt 11059-es, 1947. VII-én 16-án kelt 16800/1946 levelében határozták meg. Az ő kinevezése tekinthető a levéltári szolgálat bevezetésének vidékünkön.
Hét évtized elteltével, a Szabadkai Történelmi Levéltár egy visszaemlékező kiadványt adott ki négy nyelven, Első 70 évünk (Naših prvih 70 godina) címen. Általa ismerhető meg a levéltár mai keresztmetszete, de szabatos, tájékoztatóan és egészében mutatja be a hét elmúlt évtizedet mögöttünk. Ha hagyományos könyv alak mellett ugyan ezen a néven a virtuális kiállítás is fut.
A petőfi projektum ösztöndíjasainak látogatása
2017.09.28.
A Petőfi projektumban részt vevő néhány kutató meglátogatta a Szabadkai Történelmi Levéltárat. A Programot 2015-ben tavaszán kezdtek el, a Nemzetpolitikai Államtitkátságon, és a program célja, hogy a diszpóra magyarságát megismerjék és kutassák az ösztöndíjasok.
A vendégekkel beszélgetett beszélgetett Stevan Mačković igazgató úr, a város és a levéltár múltjáról pedig Mészáros Zoltán beszélt nekik. Ezek után körbejártuk a Levéltár iratmegőrző raktárát, de a városházát is megnézték, majd a városháza tornyában lévő kilátón Dejan Mrkić levéltáros mondott el néhány dolgot az építmányről.
A tízedik Levéltári nap
2017.09.22.
A hagyományos nemzetközi levéltári napot immár tízedik alkalommal rendezték meg. Az idei téma a következő volt: „Levéltárak a tudomány, kultúra és a közigazgatás háromszögében”. Külön programmal emlékeztek meg a Szabadkai Történelmi Levéltár működésének 70 évéről.
Ez alkalomból bemutatták a négy nyelvű Első 70 évünk („Naših prvih 70 godina“) c. Könyvet, amely tömören, informatívan és egészében mutatja meg a levéltár működését. A könyvforma mellett, a levéltár ugyan ezen a néven mutatta be virtuális kiállítását is.
Emlékérem a levéltári hivatás, valamint a helytörténeti kutatásokhoz való hozzájárulásáért
2017.09.18.
A Szabadkai Történelmi Levéltár működésének 70. évfordulójára arról döntött, hogy egy emlékérmet alapít, amelyet a levéltári hivatás fejlesztése, valamint a helytörténet kutatásáért adományoz. A Plakettet kiváló egykori kollégánkról neveztük el Ulmer Gáspárnak (Gašpar Ulmer) (1915−2002). Az emlékérmeket az idén Apró Erzsébet nyugdíjas levéltári tanácsosnak, dr. Emil Libmannak és dr. Csúszó Dezsőnek osztották ki a helyi egészségügy történetének kutatásáért.
3. ICARUS napok Horvátországban: Levéltárk határok nélkül
2017.03.27.
3. 2017. március 16-án Vukováron (Horvátország) megtartották a Határok nélküli levéltárak című szaktanácskozást. A konferencián a Szabadkai Levéltár igazgatója, Stevan Mačković számolt be Levéltárunk tapasztalatairól az anyakönyvek e-kutatása terén. A nemzetközi tanácskozás vezérszálát a korszerű IT infrastuktúra beépítése volt a művelődési és tudományos intézmények tevékenységébe.
Múzeumok éjszakája: Beszámoló a 115 éves „FK Bačka” történetének kiállításáról
2016.12.16.
A Múzeumok Éjszakájún a Szabadka Történelmi Levéltár is részt vett. A közönség elé tárta a 40. fondjának különösen értékes darabjait. Ez nem csak a Bačka Szabadkai Sportegyesület szempontjából volt érdekes, hanem más jugoszláv csapatok, ezen kívül a Labdarúgó Szövetség az Atlétikai Szövetség, az ún. Sokol szövetség és egyéb sport, valamint kulturális és polgári szerveződés szempontjából. A legrégibb labdarúgó klub tevékenysége összefonódott más kultúr-, és polgári társaságok működésével is.
A kiállítás 10 pannója, és az üvegszekrények egy része a világháborúk közötti időszakról szólt, ezt tette érdekesebbé Lifka Sándor 1926-ban készült filmjének vetítése, melynek címe A Szabadkai Bácska huszonötödik évfordulója (“Dvadesetpetogodišnji jubilej Bačke u Subotici”). Az iratok, a plakátok, a fotó a sajtótermékek mind a városháza halljában voltak kiállítva az üvegszekrényekben, a pannókon a legérdekesebb reprodukciók voltak kiállítva kísérőszöveggel. Erre az alkalomra egy ehhez illő szórólapot is kiadott a Levéltár. A Múzeumok Éjszakáján a kiállítást mintegy 3500 ember nézte meg.
A kilencedik Szabadkai Levéltári Nap
2016.12.06.
A Kilencedik nemzetközi Levéltári Napot 2016. szeptember 23-án rendezték meg. A vendégeket Városháza nagyterme látta otthon. Az ülés témája a levéltárak kulturális és közművelődési szerepe volt. Stevan Mačković a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójának üdvözlőbeszéde, és egy rövid zeneszám után munkáikat a szerbiai, magyarországi, horvátországi és bosznia-hercegovinai levéltárosok tárták a közönség elé. A Szabadkai Történelmi Levéltár kulturális és közművelődési tapasztalatairól Tatjana Segedinčev levéltári tanácsos tartott beszámolót.
A Levéltári Naphoz kapcsolódott egy tanfolyam is, amely a szabadkai körzetben működő kezdő irattárosokat célozta meg. Az irattárosok megtanulhatták, hogy mi a Levéltár hatásköre a szabadkai körzetben. Előadást hallottak az irattári ügyvitelről, amiről Zoran Veljanović i Zoran Vukelić levéltárosok tartottak meg. Az irattárosoknak Mészáros Zoltán mutatta meg a levéltár raktárhelyiségeit.
A Szabadkai Történelmi Levéltár kiadványaink bemutatója
2016.12.06.
A Városi Könyvtár olvasótermében 2016. november 14-én bemutatták a Szabadkai Történelmi Levéltár kiadványait.
Ezek a következők voltak:
Az “Ex Pannonia” folyóirat 20. száma.
A Levéltár Kalauzát, amely bemutatva a levéltár fondjait és tudományos segédeszköz.
A palicsi tó vízgyűjtője “Sliv jezera Palić” Dr. Hovány Lajos alkotását.
A kiadványokról többen beszéltek. Smiljan Njagul újságíró a bevezetőben általában véve beszélt a Levéltárról és publikációiról. Az “Ex Pannonia” folyóiratról Stevan Mačković a Levéltár igazgatója beszélt, aki kiemelte a helytörténeti kutatások eredményeit, témáit, amelyek helyet kaptak a folyóiratban. A Levéltári Kalauzokról, hiszen kettő is megjelent, Tatjana Segedinčev levéltári tanácsos beszélt. Kiemelte a könyvek jelentőségéről a levéltári fondok és gyűjtemények megismerésében. Rámutatott, hogy a Levéltári Kalauz milyen fontos a Levéltár iratainak megismerésében, kiemelve a fondok és gyűjtemények jelentőségét, azaz mindazt, amit a Levéltárban őrzünk. Beszélt arról is, hogy a Kalauz milyen fontos a kutatók és érdeklődő egyének számára. Mivel a Levéltári Kalauz első kötetének magyar fordítása is elkészült, arról Apró Erzsébet a kötet szerkesztője beszélt. A Bemutató est A palicsi tó vízgyűjtője (“Sliv jezera Palić”) monográfia bemutatásával ért véget, Dr. Hovány Lajos maga beszélt a közönségnek a könyvéről. A monográfia különösen jelentős a Palicsi-tó és környéke tanulmányozására. A szerző előadásában számos érdekes részletet emelt ki amelyek a Palicsi-tóval tóval kapcsolatosak.
II. Nemzetközi Tanácskozás a nagy háború 100. évfordulója alkalmából
2016.01.03.
A nagy háború évfordulója alkalmából tartott tanácskozást a
Vajdasági Levéltár szervezte meg Újvidéken. E tudományos konferencia
témája az önkéntesek és a civil lakosság részvétele volt az első
világháborúban.
A Szabadkai Történelmi Levéltár munkatársának, dr. Mészáros Zoltán
előadásának a címe A magyar lakosság szerepe a Magyar Királyság
szétesésében volt, míg Zoran Veljanović főlevéltáros előadásának témája
Az első világháborús katonai temetők eltünése Vajdaság – Szabadka
területén volt.
Előadás: Szabadka története a levéltári anyag tükrében
2015. október 2-án a zombori Karlo Bijelicki Városi Könyvtár
helyiségeiben sor került a Szabadka története a XX. században a
levéltári anyag tükrében című előadásra. Az előadó a Szabadkai
Történelmi Levéltár főlevéltárosa, Zoran Veljanović volt.
A programot a Zombori Történelmi Levéltár, a zombori Karlo Bijelicki
Városi Könyvtár, a zombori Ravangradsko proleće Polgárok Egyesülete és a
Szerb-Orosz Baráti Társaság szervezte.
Az előadás keretében sor került a Szabadka bombázása 1944-ben című
dokumentumfilm vetítésére. A filmet Zoran Veljanović azonos című könyve
alapján Tomislav Vojnić újságíró készítette.
Ex Pannonia 19, 2015. szeptember
Megjelent az EX PANNONIA levéltári folyóirat 19. száma. Új
helytörténettel foglalkozó munkák, tanulmányok, könyvek bemutatásai ...
90 oldalon 16 szöveg jelent meg számos, a Szabadkai Történelmi Levéltár
gyűjteményéből válogatott, fényképpel gazdagítva. Ez alkalommal is a
folyóirat munkatársai Stevan Mačković, Zoran Veljanović és Tatjana
Segedinčev és még több más szerző.
A 8. Szabadkai Levéltári Nap, 2015. szeptember 18.
A 8. Levéltári Nap amelynek témája a külföldi levéltárakkal való
együttműködés volt sajnos egybeesett a migránsokkal kapcsolatos
nemzetközi krízissel. Ez meggátolta a horvátországi kollégák és a
magyarországi vendégek többségének jelenlétét a tanácskozáson. A
Tuzlából és Budapestről érkezett levéltáros kollégák biztosították az
összejövetel nemzetközi karakterét.
Városunk a nemzetközi együttműködésnek köszönheti az 1391-ből
származó dokumentum felfedezését, amelyben Szabadka első írásos
említése található. Ugyanígy került elő Szabadka város és a Palicsi tó
látképe is amelyet az osztrák katonaság kartográfusa készített a Török
elleni hadjárat alkalmával 1697-ben.
Az informatikus tehnológia sok új lehetőséget hoz magával ami az együttműködés előremozdítását fogja eredményezni.
A következő munkatársak beszámolóit hallhattuk: Stevan Mačković
(Szabadkai Történelmi Levéltár), Saneta Adrović (Bosznia és Hercegovina
Tuzlai Kanton Levéltára), Branimir Andrić (Vajdasági Levéltár), Haraszti
Viktor (Budapest Főváros Levéltára), Vesna Prljević (Történelmi
Levéltár Užice).
Szakmai előadás kultúrintézmények irattárosai számára, 2015. szeptember 17.
A Levéltári Nap keretén belül szakmai előadás megtartására került
sor a Levéltár hatáskörébe tartozó kultúrintézmények irattárosai
számára. A Történelmi Levéltár munkakörét és a depókat dr Mészáros
Zoltán főlevéltáros mutatta be a hallgatóknak, az iratkezeléssel
kapcsolatos előadást pedig Zoran Veljanović főlevéltáros tartotta meg.
A szakmai edukáció célja az irattár rendezésének jelentőségét kiemelni az irattárosok eredményesebb munkájának érdekében.
Múzeumok éjszakája, 2015. május 16.
A Múzeumok éjszakája kultúrális rendezvényen a Szabadkai Történelmi Levéltár 70 éves a Spartak Sportegyesület című kiállítással szerepelt. A kiállítást a közönség a Városháza előcsarnokában tekinthette meg. A látogatók visszaemlékezhettek a Borac vendéglő kerítésén kitűzött „Fénykép újságra”, megtekinthették a fényképeket amelyek annak idején a kirakatban kiállítva a város sportéletében információs eszközként szolgáltak. A fényképeken Szabadka sportolóit láthatjuk régi versenyhelyszíneken.
A fényképeken kívül a kiállításon helyt kaptak olyan tárgyak, dokumentumok és tróféák is amelyek a Spartak Sportegyesület 70 generációjának eredeményeiről tanúskodnak és jelentősen hozzájárultak a kiállítás tömeges látogatottságához – egy éjszaka alatt 2 200 látogató tekintette meg a rendezvényt.
70 éves a Spartak Sportegyesület – Kállítás megnyitó, 2015. május 15.
A Spartak Sportegyesület hét évtizeden át tartó fennállásának
megünnepléséhez a Szabadkai Történelmi Levéltár „70 éves a Spartak
Sportegyesület” című kiállításával csatlakozott. A rendezvény helyszíne a
Városháza előcsarnoka volt. A különféle sportágakkal kapcsolatos
fényképeket, plakátokat, dokumentumokat és irodalmat bemutató killítást
sok érdemes sportoló, köztük világ-, európai és olimpiai bajnok,
sportmunkás, városi köztisztviselő a polgármesterrel az élen látogatták
meg. A levéltári anyagon kívül klubok és sportolók tulajdonában levő
anyag, trófea és emléktárgy is bemutatásra került. A kiállítást a
Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatója, Stevan Mačković, nyitotta meg.
Kiállítás Verbászon – „Montenegró 1914 – 1918 között Matyasovszky Béla fényképei tükrében”
2015. május 9-én a verbászi Múzeumban kiállítást rendeztek ahol a
Szabadkai Történelmi Levéltárban őrzött „dr Matyasovszky Béla első
világháborúból származó fényképalbuma” került bemutatásra.
A Montenegrói Kisebbségi Nemzeti Tanács által szervezett kiállítást
Tatjana Segedinčev, a Szabadkai Történelmi Levéltár főlevéltárosa és a
katalógus szerzője nyitotta meg.
A kiállított fényképeket nagy érdeklődéssel tekintették meg a
látogatók, a helyi média és a Montenegrói Televízió kíséretében.
Verbász után a kiállítást bizonyára Újvidéken, Belgrádban, Montenegróban
... is be fogják mutatni.
Kiállítás a Horvátországi Állami Levéltárban
„Szabadka a régi térképek tükrében“ című kiállítás március 27-én nyílt meg Zágrábban a Horvátországi Állami Levéltárban.
A kiállítást Stevan Mačković, a Szabadkai Történelmi Levéltár
igazgatója nyitotta meg. Beszédjében bemutatta Levéltárunkat,
munkásságunkat, kadványainkat. Tatjana Segedinčev főlevéltáros
Fényképgyűjteményünkről beszélt, valamint az ezen belül őrzött
Maćašovski gyűjteményről. Beszámolóját power point prezentáció
kísérte.
A Szabadka fejlődését bemutató kiállítás 2015. április 20-ig lesz megtekinthető.
Nemzetközi konferencia Újvidéken
2016.01.03.
Az Első Világháború kezdetének százéves évfordulója alkalmából a
Vajdasági Levéltár és a Nova Misao, az újabbkori vajdasági kultúrával
foglalkozó folyóirat szerkesztősége közösen nemzetközi konferenciát
szervezett Levéltárak, média és művelődés – Megemlékezés az Első
Világháborúra címmel.
A Szabadkai Levéltárat ZoranVeljanović főlevéltáros képviselte.
Beszámolójának a témája: Levéltári források a szerb önkéntesekről a
Szabadkai Történelmi Levéltárban.
A „Goli Otok” című film bemutatója
2016.01.03.
Az Lifka Art Moziban 2014. október 28 és 29-én sor került a Goli
otok dokumentumfilm bemutatására a Szabadkai Levéltár és A Horvátországi
Állami Levéltár együttműködése által.
A Dokumentumfilm témája a Goli otok-on lévő hadifogoly tábor a Tito – Staljin közti nézeteltérés 1949-1955 közti periodusában.
Rendező és kamera Darko Bavoljak, gyártásvezető Art De Facto, koproducer A Horvátországi Állami Levéltár Zágráb.
A filmbemutatót A Horvátországi Állami Levéltár igazgatónője dr
Vlatka Lemić és a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatója Stevan
Mačković nyitották meg.
A VII. Levéltári Nap
A Hetedik Levéltári Nap az idén a levéltári gyűjteményekről szólt.
A konferencia résztvevői levéltárosok voltak Szerbiából,
Horvátországból, Bosznia és Hercegovinából és Magyarországról. Az
összejövetel támogatói Szabadka város, a Bethlen Gábor Alap és a Szerb
Művelődési Minisztérium.
Tatjana Segedinčev főlevéltáros előadásában bemutatta a Szabadkai
Történelmi Levéltár 30 gyűjteményét. Közülük négy rendkívüli jelentőségű
– Lifka Erzsébet gyűjteménye, Szabadka város titkos levéltára (a
legrégebbi dokumentum 1700-ból van), Iványi István gyűjtemánye és a
Tervrajz gyűjtemény, amelyben a város legjelentősebb épületeinek a
tervrajzai vannak meg, a legrégebbi 1828-ból ered.
A konferencián még más levéltárak gyűjteményeikkel kapcsolatos
tapasztalatai is elhangzottak. Az előadók a következő levéltárak
képviselői voltak: Budapest, Eszék, Újvidék, Tuzla, Becskerek, Vukovar,
Zombor, Vajdasági Levéltár, Bács-Kiskun Megyei Levéltár.
EX Pannonia 18
Az idén a Szabadkai Történelmi Levéltár kiadásában az Ex Pannonia
folyóirat 18-ik száma 120 oldalon új helytörténettel foglalkozó
tanulmánnyal és munkák ismertetéseivel jelent meg. A Nagy háború
százéves évfordulója alkalmából két levéltári forrásokon alapuló
tanulmány emlékezik meg. A folyóiratban ezenkívül még a szabadkai
egészségüggyel, építészettörténettel, közszolgálattal stb. foglalkozó
munkákat is olvashatunk.
Csillagok fürkészője - Nemzetközi kiállítás
2016.01.03.
Bogdanich Dániel Imre, horvátországi asztronómus és matematikus
születésének 250-ik és Lipszky Magyarország térképe befejezésének 200-ik
évfordulója alkalmából 2014. augusztus 29-én A Városi Múzeumban
kiállítást rendeztek a Horvátországi Állami Levéltár, Magyarországi
Állami Levéltár, a Szabadkai Történelmi Levéltár és a szabadkai Városi
Múzeum szervezésében. A jelenlevőket Horvátországból és Magyarországból
érkezett vendégek majd a Szabadkai Törtélnelmi Levéltár igazgatója
üdvözölték.
A kiállítást Etela Jerinkić, a polgármester helyettese nyitotta meg.
A kiállítás Lipszky térképének egészét mutatja be, ezenkívül több
rendkívül értékes adatot tartalmazó dokumentumot és 38 kasírozott panót
amivel a horvátországi, nemzetközi hírű tudós tudományos munkáját
sikeresen visszahozta a feledésből.
Vajdasági levéltárosok szaktanácskozása Palicson
Vajdasági Levéltárosok Egyesülete szervezésében 2014.június 5-én
szaktanácskozást tartottak meg Palicson a következő témára: Levéltári
kalauzok Vajdaságban.
A levéltári kalauz minden levéltár alapvető tájékoztató segédlete,
melynek kidolgozása törvénnyel elő van írva. A tapasztalatcsere folyamán
a kalauz kidolgozásánál előforduló problémák egyeztetésére került sor.
A szaktanácskozáson a következő levéltárak képviselői vettek részt:
Újvidék város Levéltára, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia,
Zentai, Szabadkai, Zombori Pancsovai, Becskereki, Kikindai,
Fehértemplomi, Mitrovicai Történelmi Levéltárak, Vajdasági Levéltár.
Ex Pannonia 17.
A Szabadkai Történelmi Levéltár történeti-levéltári folyóirata,
műfajában egyedi Észak Bácska területén. Tudósítja olvasóit a Történelmi
Levéltár levéltári anyagáról, ismerteti őket fondok, fondrészek és
gyűjtemények iratairól. Eddig még nem megjelentetett kutatómunkákat
tartalmaz helytörténeti valamint, tekintettel az Ex Pannonia
elnevezésre, Észak Bácska, Bánát azaz Észak Vajdaság területére
vonatkozó témákra vonatkozólag.
Szeptembertől lehetséges az anyakönyvek e-kutatása
A Szabadkai Történelmi Levéltárban beindult szeptember 2-ikától az
anyakönyvek e-kutatásának próbafázisa. A Történelmi Levéltár honlapján
www.suarhiv.co.rs egy külön link van: http://e-arhiva.suarhiv.co.rs,
amelynek keretében az érdeklődők egy űrlap kitöltésével
bejelentkezhetnek az e-kutatásra. A kötelező regisztrálás és jelszó
elnyerése után lehetővé válik a létező adatbázisban való kutatás,
ugyanis az anyakönyvek szkennelt oldalainak év-, terület- és a
vezetéknevek abc sorrendje szerinti átnézése.
Az Ex Pannonia 1-16, 1996-2012 bibliográfiája
Zoran Veljanović és Dijana Musin az Ex Pannonia 1-16, 1996-2012
bibliográfiáját azzal a céllal készítették el, hogy a kutatók
betekintést nyerjenek a levéltárosok és az Ex Pannonia folyóirat többi
munkatársának munkájába.
Az Ex Pannonia 1-16, 1996-2012 bibliográfiája feladata, hogy a többi
tájékoztató segédlethez hasonlóan informálja a közönséget a folyóirat
tartalmáról. A bibliográfia megjelenéséig az EX PANNONIA-ban 1250
oldalon 155 szerző kb.száz munkája jelent meg. A témakörök változatosak,
legtöbb a történelmi és levéltári tárgyú munka, van azonban a
muzeológia, művészet, etnológia, biológia stb.is.
A Város Napja alkalmából készült kiállításról
Szabadkai Történelmi Levéltár, a Városi Múzeum és a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet közös kiállítást rendezett a Város napja megünneplésének alkalmából. A kiállítás témája a városháza építése és egyszázados fennállása volt.
A kiállítást a polgármester nyitotta meg. Míg a város főterén a rendőrség kutyákkal kutatott egy nem létező bomba után, Modest Dulić polgármester a Városháza vastag falai mögött arról beszélt a jelenlevőknek , hogy a háború alatt éppen az épület erős és biztonságos felépítése fontos és értékes dolgok megőrzését tette lehetővé.
Ihletett beszédében említést tett arról is, hogy az épületben sok vendég fordult meg, államfők, Sándor királytól Titoig és azok utódjai, fontos határozatok hozattak meg. A Városháza mindez mellett mindég is elsősorban a város közönségét szolgálta. Itt zajlottak a házasságkötések, anyakönyvi beírások, koncertek, kiállítások, boltívei hajlékot nyújtottak az eső elől. Úgy gyakorlati mint szentimentális okokból életünk részévé vált. A Szabadkai Történelmi Levéltár nevében a megnyitón prof. Mészáros Zoltán a következőket mondta:
"A száz év meghaladja az ember átlagos életkorát így nincs élő szemtanúja a Városháza építésének és megnyitásának. A Városháza viszont igenis szemtanúja Szabadka város életének..."
Megjelent a Szabadkai Történelmi Levéltár LEVÉLTÁRI KALAUZA I.
Ezideig Levéltárunk két kalauzban ismertette állományát. Az
1970-ben kiadott segédletben 143 az 1977-esben pedig 191 fond és
gyűjtemény bemutatásásra került sor.
A Levéltár időközben nagy mennyiségű levéltári anyaggal gyarapodott.
Jelenleg 473 fondot és gyűjteményt őrzünk Intézményünkben, ebből a
Levéltári kalauz I. Füzete 220 fondot és gyűjtemény mutat be. Sajtó alá
rendezték Zoran Veljanović és Tatjana Segedinčev, a felelős szerkesztő
Stevan Mačković. Készül a Kalauz II. füzete is. A project
megvalósításában ugyanazok a munkatársak vesznek részt.
Megjelent az Ex Pannonia folyóirat új száma
A Történelmi Levéltár Ex Pannonia folyóirata az idén száz oldalas.
A benne megjelentetett munkák helytörténeti és levéltári vonatkozású
témákat dolgoznak fel.
Ez a folyóirat kikerülhetetlen fokozatot képez a Szabadka város és Észak
Bácska helytörténetének vagy éppen a levéltári szakma kutatási
folyamatában.
Az V. Levéltári nap
Körülöttünk nap mint nap dokumentumok sokasága keletkezik. Hogyan
őrizzük meg azokat amelyek a következő generációk számára értékesek.
A levéltár a kollektív memória helyszíne, gondoskodik a levéltári
anyagról mielőtt az bekerülne a raktárba, ahol minden egyes irat
feltárását várja.
A Szabadkai Levéltár minden évben nemzetközi Levéltári napot szervez.
Az idén az V. Levéltári nap megtartására került sor amelynek témája A
levéltári anyag Levéltáron kívüli védelme volt. Ezt a munkát a Levéltár
Külszolgálata végzi, gondoskodik az intézményekben és vállalatokban
keletkezett iratanyag védelméről. A szolgálet tanácsadói tevékenysége
biztosítja, hogy az értékes iratanyag rendszerezve kerüljön a
levéltárba.
A Szabadkai Történelmi Levéltár a Múzeumok Éjszakáján
A HÁROM VÁROSHÁZA című kiállításával a Történelmi Levéltár 2012.
májusában vett részt először a Múzeumok Éjszakája elnevezésű városi
rendezvényen.
Ezt a Városháza előcsarnokában felállított kiállítást a "város
legkultúráltabb éjjele" alatt több mint 3000 Szabadka lakósainak minden
generációját képviselő valamint külföldi, még Japánból is érkező,
látogató tekintette meg.
A kiállítást Mészáros Zoltán és Zoran Vukelić főlevéltárosok tolmácsolták.
A szabadkai városháza Szentesen
Az idén a szabadkai városháza századik évfordulóját ünnepli. Vele
egyidős a szentesi városháza Magyarországon amelynek évfordulóját a
városi galériában rendezett kiállítással ünnepelték meg. A kiállításon
tiszteletbeli vendégként a Szabadkai Történelmi Levéltár is részt vett a
szabadkai városházáról készített kiállításának bemutatásával.
A kiállítást a polgármester és a szentesi és szabadkai levéltárak igazgatói nyitották meg számos látogató jelenlétéban.
Hatodik levéltári nap
2013.09.22.
A VI. Levéltári Napot a Szabadkai Történelmi Levéltár
szervezésében 2013. szeptember 20-án tartották meg a Városháza
dísztermében.
A konferencia témája A közélet és a levéltárak. A résztvevők a következő
levéltárakat képviselték: Szabadkai Történelmi Levéltár, Bács-Kiskun
Megyei Levéltár, Fehértemplomi Történelmi Levéltár, Budapest Főváros
Levéltára, Vukovari Állami Levéltár, Tuzla Kanton Levéltára, Baranya
Megye Levéltára és Újvidék Város Történelmi Levéltára. A beszámolók a
levéltárak szerepével és jelentőségével foglalkoztak szélesebb
társadalmi közegek megközelítésében.
XII Levéltári Napján Kecskeméten
A szabadkai Levéltár küldöttsége 2011. október 3-án részt vett
Bács-Kiskun Megye Levéltárának XII Levéltári Napján Kecskeméten –
Fejezetek Bács-Kiskun Megye Ipartörténetéből. A szabadkai Levéltárat
Stevan Mačković igazgató képviselte A két világháború között
tevékenykedő szabadkai iparosok nemzetiségi összetétele című
beszámolójával.
Negyedik levéltári nap
A Szabadkai Történelmi Levéltár 2011. szeptember 21-én noc_muzeja_2012 Nemzetközi Levéltári Napot szervezett a következő témára A levéltárak és a helytörténetírás. A rendezvényen 10 levéltár 70 levéltári dolgozója vett részt Vajdaságból, Horvátországból és Magyarországról, elhangzott 13 beszámoló. A szabadkai Levéltárból dr Mészáros Zoltán és Zoran Vukelić előadását hallhattuk Levéltárhasználat a helytörténeti kutatásokban – különös tekintettel a közigazgatási fondokra címmel.
A beszámolók letöltéséhez kattintson ide.
A konferenciát támogatták:
Szerb Köztársaság Közművelődési és Tájékoztatási Minisztériuma és Tájékoztató Társasága
Tartományi Közművelődési és Köztájékoztatási Titkárság
Szabadka Város
Magyar Nemzeti Tanács
Tanácskozás Becskereken
Vajdaság levéltári dolgozóinak egyesülete 2011. szeptember 18-19-én
tanácskozást tartott Becskereken A levéltárak és a nyilvánosság helyzete
a modern társadalomban című témára. A Szabadkai Levéltárból az
összejövetelen Zoran Veljanović A levéltárak és a nyilvánosság majd
Tatjana Segedinčev Szabadka város Szenátusának levéltári anyaga
1918-1941, keletkezése, rendezési módja és perspektivája beszámolói
hangzottak el.
Szabadka a régi térképek tükrében
2011.
szeptember 2-án a Szabadkai Történelmi Levéltár kiállítást rendezett a
Városháza előcsarnokában »Szabadka a régi térképek tükrében« címmel. A
kiállításon 39 térkép került bemutatásra. A rendezvénynek három hét
alatt 2300 látogatója volt.
A kiállítást támogatták:
Szerb Köztársaság Közművelődési és Tájékoztatási Minisztériuma és Tájékoztató Társasága
Tartományi Közművelődési és Köztájékoztatási Titkárság